Sárik Péter jazz zenész ül a zongoránál Sárik Péter adatai

Életrajz

Sárik Péter jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár.

1972-ben született Cegléden. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. Az évek során majd' minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, pop-, latin- és világzenét.

  • A Jazzpression zenekarral 2004-ben elnyerték az eMeRTon díjat, mint "Az év jazz együttese".
  • 2005-ben a Bukaresti Nemzetközi Jazzfesztiválon a "Legjobb külföldi zenekar"-nak választották őket.
  • Bejárták Európát, olyan világnagyságokkal szerepeltek együtt, mint Dave Brubeck, Victor Bailey, Diane Schuur vagy Tuck and Patti.
  • 2007-ben a Jazzy rádió dalversenyén megkapta a "Legjobb szólista" díjat.

Mint zeneszerző komoly nemzetközi sikereket mondhat magáénak:

  • 2004-ben és 2006-ban az International Songwriting Competition (USA) dalszerző versenyen a Ways illetve a Stream című szerzeményei döntőbe jutottak, több mint tizenötezer dal közül kerültek az első 15-be, a Ways pedig a közönségszavazatok alapján a harmadik lett. A zsűriben olyan nevek szerepeltek, mint John Scofield, Cassandra Wilson, Chaka Khan, Branford Marsalis és Tom Waits.
  • 2005-ben a brit UK Songwriting Competition dalszerző versenyen az In the street című szerzeménye lett döntős, az USA Songwriting Competition versenyen pedig ismét a Ways jutott a legjobbak közé.
  • 2008-ban ismét az International Songwriting Competition (USA) dalszerző versenyen az I'll catch you című szerzeménye harmadik lett jazz kategóriában és a közönségszavazatok alapján is a harmadik helyezést szerezte meg katagóriáktól függetlenül.
Elérhetőségek:
  • Weblap cím: www.petersarik.com
  • Email: info@petersarik.com
  • Telefon: 30/20-151-65

Vélemények

"Sárik Pétert először kísérni hallottam, aztán szólózni. Nem tudom melyik az egyik, melyik a másik, de egyik jobb, mint a másik."
Wolf Péter zeneszerző, karmester

Több vélemény

logok
® 2006. Sárik Péter Minden Jog Fenntartva | SiteMap | Kapcsolatfelvétel |